Videó galéria


Összefogással az árvízkárosultak megsegítésére - 2010. június 17.

Surján László bizottsági tagságai
Surján László delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
Médiatár
2010. május 05.
Az Európai Parlament az Ifjúságért
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága a 2010. évi európai költségvetés végrehajtásának ellenőrzése során 2010. május 4-én tartott ülésén az ifjúsággal kapcsolatos kiadásokat vizsgálta. Mivel az erre a területre irányuló közvetlen és közvetett kiadások sok milliárd eurót jelentenek, fokozott igénybevételük növelhetné a Magyarországra érkező uniós támogatások összegét.
2009. november 24.
Kereszt a falon
Nem szeretem azokat a gondolatmenetek, amelyek szerint ez nem indokolt, mert a kereszt nem vallási jelkép. Szerintem az. Nem felekezeti jelkép. Ugyanakkor mélyen belegyökerezet történelmünkbe, kultúránk része. Sok formában jelenik meg. Itt van például a magyar címer. Vajon a bírák ezt is el akarják távolítani az állami intézményekből? Hiszen a magyar államcímerben két kereszt is van. Az Európai Parlamentben kezdeményezett írásbeli nyilatkozatot a valamely nép kultúráját és identitását jelképező vallási szimbólumok nyilvános helyen való elhelyezésének szabadságáról Surján László aláírásával támogatta.
Ajánló

kulugyi kepzes
gyakornoki program