Kiemelt témák

2010. május 05.
Az Európai Parlament az Ifjúságért
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága a 2010. évi európai költségvetés végrehajtásának ellenőrzése során 2010. május 4-én tartott ülésén az ifjúsággal kapcsolatos kiadásokat vizsgálta. Mivel az erre a területre irányuló közvetlen és közvetett kiadások sok milliárd eurót jelentenek, fokozott igénybevételük növelhetné a Magyarországra érkező uniós támogatások összegét.

2010. április 20.
Magyarország lemaradásának ára
Euró millióktól esett el Magyarország, mivel a 2005-ös nemzeti össztermék értékét 2007 és 2009 között nem tudta a többi visegrádi országgal együtt növelni. Egy milliárd euró többlettámogatáshoz jut ugyanis Csehország, Lengyelország és Szlovákia, mivel gazdasági növekedésük 2007 és 2009 között 5 százalékkal meghaladta a 2005-ös előrejelzéseket. A 2002-ben még éllovas Magyarországon a szocialisták rossz gazdaságpolitikája és elhibázott reformjai miatt a gazdaság zsugorodik, és így nem tudjuk bizonyítani, hogy nagyobb összegek hatékony felhasználására is képesek lennénk. Ezért Magyarország nem jogosult a nagyobb támogatásra.

2010. március 18.
Magyarország utolsó a kohéziós alap felhasználásában
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága megkezdte a 2010. évi európai költségvetés végrehajtásának ellenőrzését. A 2010. március 17-én Surján László jelentéstevő elnökletével lezajlott első ülésen az európai parlamenti képviselők a kohéziós politika végrehajtásának állását tekintették át. Az összejövetelen az Európai Bizottságot a regionális politikáért felelős főigazgató képviselte, a foglalkoztatáspolitikai, valamint költségvetési főigazgatóságok témáért felelős igazgatóinak társaságában.

2010. február 26.
Érkezik a tejágazatot segítő 300 millió euró
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága a héten Surján László néppárti képviselő javaslatára felszabadította az Európai Unió 2010-es költségvetésében a tejágazat megsegítésére elkülönített 300 millió eurós tartalékot.

2010. február 24.
Magyar képviselők a fel nem használt uniós támogatások megmentéséért
Újabb uniós pénzügyi segítségre szorul Magyarország, mutatnak rá Deutsch Tamás és Surján László néppárti képviselők az Európai Parlament napirendjén szereplő aktuális előterjesztés kapcsán. A javaslat a gazdasági válság által leginkább sújtott tagállamok részére kíván pótlólagos forrásokat biztosítani a Strukturális Alapok felhasználási szabályainak módosításával.

2010. február 14.
Hogyan hasznosult az uniós támogatás a válság előtt?
Magyarországon az Uniótól kapott jelentős felzárkóztatási támogatás ellenére csak 1,8 százalékkal közeledett az egy főre eső érték az EU-27 átlagához, minden más tagország ennél lényegesen gyorsabban haladt.

2010. január 27.
Több mint 300 millió euró uniós segély Haitinek
2010. január 12-én pusztító földrengés sújtotta a karib-tengeri Haitit. Az ország jelentős része romba dőlt, az áldozatok száma jelentős. A földrengés másnapján az Európai Unió gyorssegélyként három millió eurót szabadított fel, ezt újabb 27,1 millió euró követheti néhány napon belül. Hosszabb távon az Unió több mint 300 millió eurót mozgósítana 2010-es költségvetéséből a károk enyhítésére.

2010. január 21.
Mégis léptünk egyet előre!
2007-től 2009 közepéig Magyarország 9 és fél milliárd eurót vehetett volna fel, de ennek csak 27,45 százaléka jött be az országba, nagyobbrészt előleg formájában. Decemberben az előleget nem számítva 9 és fél milliárdból 920 milliót kaptunk meg, de az elmaradásunk így is több, mint hatmilliárd euró!

2009. november 19.
Siker: 300 millió euró a tejágazat megsegítésére
2009. november 18.-án megállapodás született az Európai Parlament és az Európai Unió tagországainak szakminiszterei között, hogy a 2010-es EU költségvetésből a parlament kezdeményezésére 300 millió eurót különítenek el a tejágazat megsegítésére.

2009. október 23.
Az Európai Parlament 300 millió eurós új támogatási formát követel a tejágazat számára
Az Európai Parlament 2009. október 22-én elfogadta a 2010. évi uniós költségvetés első parlamenti olvasatát. A 2010. évi uniós költségvetés döntéshozatali eljárásában a magyar néppárti delegációnak kiemelkedő szerepe van. A költségvetés általános parlamenti felelőse Surján László, a Költségvetési Bizottság néppárti koordinátora. Ezzel először fordul elő, hogy egy "új" tagország képviselője irányítja a mintegy 120 milliárd euró nagyságú költségvetésről szóló parlamenti döntéshozatalt. (A népárti delegáció sajtóközleménye)

2009. október 22.
Uniós költségvetés a pénzügyi krízis árnyékában
Surján László vezérszónoklata, a 2010. évi uniós költségvetés európai parlamenti vitáján, 2009. október 22-én az EP plenáris ülésén.

2009. október 16.
Szocialista támadás a tejalap ellen
Felesleges pártpolitikai vitává aljasította az Európai Parlament Agrárbizottságának szocialista elnöke a tejalapot. A 300 millió eurós tejalap egy széles körben elfogadott egyetértés nyomán kerülne be a 2010-es uniós költségvetésbe. Célja a tejágazat megsegítése. (Surján László sajtóközleménye.)

2009. október 15.
Támogatást csak célzottan, reformot csak óvatosan
Készül az Európai Unió 2010-es költségvetése. A tervezetet benyújtó Európai Bizottság mellett az Európai Parlament is javaslatokkal készül, melynek felelőse idén Surján László. A Fidesz (EPP-ED) európai parlamenti képviselője szerint elsősorban a pénzügyi és gazdasági válság hatásainak enyhítésére kell összpontosítani, de mindent átható szempontként kezeli azt is, hogy az uniós forrásokat a megfelelő célra használják fel, valamint, hogy a tervezett reformok ne legyenek drasztikus, netán romboló hatással az európai társadalomra.- Az EurActiv.hu és az MR Pécs közös interjúja Surján Lászlóval

2009. október 01.
Hatmilliárd eurós emelést javasol az EP a jövő évi uniós költségvetésen
Az Európai Parlament költségvetési bizottsága 2009. szeptember 30-án első olvasatban végszavazást tartott a 2010-es uniós büdzsé tervezetéről, amelynek előadója Surján László, magyar néppárti politikus. A Parlament 6 milliárd euróval többet költene jövőre a kormányok által óhajtott összegnél. A magyar jelentéstevő nagyon nehéz tárgyalásokra számít az év hátralevő részében. A Burxinfo cikke nyomán.

2009. szeptember 16.
Dr. Surján László felszólalása az Európai Unió 2010. évi költségvetési vitájában - 2009. szeptember 15.
Surján László, a Magyar Néppárti Delegáció tagja, a 2010-es EU költségvetés parlamenti jelentéstevője a mai napon felszólalt a Tanács költségvetési tervezetéről szóló vitában. A képviselő kifejtette, hogy ideje szembe nézni a ténnyel: az Unió költségvetésével senki sem elégedett. A költségvetés bevételi oldala a tagállamok számára komoly teher, de a rendelkezésre álló összeg nem elegendő a célok elérésére.

2009. július 14.
Az Unióból érkező támogatás csillapíthatja a válság hatásait
Az Európai Parlament akár a futó programok átdolgozását is elképzelhetőnek tartja, annak érdekében, hogy ne csak gyorsabb, hanem hatékonyabb legyen a támogatások felhasználása.

2009. június 24.
A fejlesztési forrásokat a gazdasági válság hatékony kezelésére kell fordítani
Surján László sajtóközleménye

2009. március 10.
Értéket, eredményeket kérünk az európai polgárok pénzéért
Az Európai Parlament 2009. március 10-i plenáris ülésén nagy többséggel elfogadta Surján László jelentését a 2010. évi európai uniós költségvetés irányvonalairól. A 2010. évi költségvetési munkát az Európai Parlamentben Surján László irányítja. Először fordul elő, hogy egy "új" tagország képviselője vezeti a mintegy 120 milliárd euró nagyságú költségvetésről szóló parlamenti döntéshozatalt.

2009. március 03.
Nagyobb biztonságot az európai polgároknak
Az Európai Parlament azt várja az Európai Bizottságtól, hogy a 2010. évi költségvetés tervezetében olyan programokat javasoljon, amelyek növelik a polgárok biztonságát. Ez a fogalom magába foglalja a munkahelyek megtartását, az élelmiszerek biztonságát, az energiaellátás folyamatosságát, a határok védelmét, a klímaváltozás okozta károk lehetséges mérséklését is.

2009. február 24.
Surján László jelentése az európai polgárok biztonságát kívánja erősíteni
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága 2009. február 24-i ülésén elsöprő többséggel elfogadta Surján László, a 2010. évi EU költségvetés irányvonaláról szóló jelentését. A jelentés fő üzenete: a 2010. évi EU költségvetést a gazdasági válság tudatában kell megtervezni. A mai szavazás egyben feltárja, ki tudja hatákonyabban képviselni az ország érdekeit.

Összesen: 74

[1] [2] [3] [4] Következő

Surján László bizottsági tagságai
Surján László delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
Médiatár
2010. május 05.
Az Európai Parlament az Ifjúságért
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága a 2010. évi európai költségvetés végrehajtásának ellenőrzése során 2010. május 4-én tartott ülésén az ifjúsággal kapcsolatos kiadásokat vizsgálta. Mivel az erre a területre irányuló közvetlen és közvetett kiadások sok milliárd eurót jelentenek, fokozott igénybevételük növelhetné a Magyarországra érkező uniós támogatások összegét.
2009. november 24.
Kereszt a falon
Nem szeretem azokat a gondolatmenetek, amelyek szerint ez nem indokolt, mert a kereszt nem vallási jelkép. Szerintem az. Nem felekezeti jelkép. Ugyanakkor mélyen belegyökerezet történelmünkbe, kultúránk része. Sok formában jelenik meg. Itt van például a magyar címer. Vajon a bírák ezt is el akarják távolítani az állami intézményekből? Hiszen a magyar államcímerben két kereszt is van. Az Európai Parlamentben kezdeményezett írásbeli nyilatkozatot a valamely nép kultúráját és identitását jelképező vallási szimbólumok nyilvános helyen való elhelyezésének szabadságáról Surján László aláírásával támogatta.
Ajánló

kulugyi kepzes
gyakornoki program